A fotózás tanulható
Egy része biztosan tanulható. Azonban a másik része, ami igazán lenyűgözővé és kreatívvá teszi a képeket, az valami belső, érzelmi és intuitív. Ezt a különleges képességet nevezzük kreativitásnak.
A kreativitás mindenkiben ott lakozik. Egyeseknek több adatott meg, másoknak kevesebb. Azonban nehéz meghatározni, hogy pontosan kit nevezhetünk kreatívnak. Ez egy relatív fogalom, amely személytől függően változhat. A határt nem is lehet meghúzni.
Járd körbe a témát, közelítsd meg többféle szemszögből. Majd válogasd le, ami a legjobban sikerült.
Mit jelent a kreativitás?
A számomra a kreativitás a fotózásban azt is jelenti, hogy egy adott témát számtalan különböző szemszögből és helyzetből tudunk megörökíteni. Ez igaz szinte minden témára. Egy épületnek is több perspektívája és részlete van, egy virágot is számos módon meg lehet örökíteni. Sőt, még portré is rengetegféle készíthető ugyanazon a helyszínen. A lényeg az, hogy egy fotós képes legyen kihozni az adott szituációból a maximumot, és a saját kreatív megközelítésével egyedi és lenyűgöző képeket tudjon alkotni.
A színek és a fények használata szintén egy fontos terület, ahol a kreativitás megmutatkozhat. A fotós különleges színkontrasztokat és fényjátékokat alkalmazhat, hogy létrehozzon egyedi és varázslatos képeket a természetfotózásban vagy akár a portréfotózásban.
A kreativitás a természetfotózásban nem csak a képek tartalmára, hanem a folyamatra is vonatkozik. Az inspirációk keresése, a különböző helyszínek felfedezése és a kísérletezés új technikákkal mind hozzájárulnak a kreatív folyamatokhoz. A fotósnak állandóan nyitottnak és fogékonynak kell lennie az új ötletekre és lehetőségekre.
Sokfelé lehet kreatívan kacsingatni
A kreativitás nem korlátozódik csupán a téma megtalálására, az értékek beállítására, hanem a képek leválogatásában és a kidolgozásukban is egyediséget kell tükröznie.
Minden fotós egyedi szemszögből, érzékenységből és élményekből közelíti meg a természet szépségeit, és ez az, ami megkülönbözteti az alkotásait. A kreativitás nemcsak technikai tudást és gyakorlatot igényel, hanem a személyes élmények is befolyásolják az alkotásaiban.
Ezek a fotók példaként szolgálnak arra, hogy egy szép növényt, jelen esetben a nagy bakszakállt, hányféleképpen lehet lefotózni.
A kreatív fotózásra még ezen kívül számtalan lehetőség van rá, hiszen nem ábrázoltam az egész valójában, a környezetével sem. Ezek a fotók egyetlen objektívvel készültek, ugyanazon a helyszínen, 1 óra alatt. Ugyanaz a növény, viszont annyit csaltam, hogy ide-oda helyezgettem, hogy más szemszögből, más fényviszonyokban és más háttér előtt tudjam fotózni.
Szóval, hajrá, a kreatív fotózás figyelemfelkeltő, bármi is legyen a témád! Rengeteg gyakorlással megszerezheted a rutint az értékek helyes és kreatív beállításához, de ne feledd, ezen kívül még számtalan módja van annak, hogy bővítsd a látásbódod, fejlődj, tanulj.
Pár tanács ahhoz, hogy egy téma fotózásánál, és a lenyűgöző végeredményhez mennyi lehetőséget tudsz használni.
-
gondolkodj sorozatban
-
figyelj a fényviszonokra, másik oldalról más értékeket kell beállítani
-
válts objektívet
-
válts perspektívát: alulról, felülről, oldalról…
-
jól látható legyen a fotók között a különbség
-
használd a fantáziád
-
válogass tudatosan a fotók közül
-
egy kis utómunka sosem árt
Amennyiben tanulni, fejlődni szeretnél a fotózásban, jelentkezz hozzám a montorprogramba.
Itt pedig egy másféle megközelítésről olvashatsz a kreativitás témájában. Katt ide.