Igen kevés szó esik a fotók hátteréről, méltánytalanul.
Pedig a háttér ugyan olyan fontos, mint maga a főtéma, hiszen a segítségével lehet kiemelni a mondanivalót, a lényeget. Nagyon nem mindegy, hogy mi előtt fotózzuk meg a tárgyunkat, modellünket.
Itt most azt szeretném megmutatni, hogy mennyire változatosan lehet kommunikálni csupáncsak a háttér tudatos megválasztásával.
Sokszor mondom a workshopokon, mentoráljaimnak, hogy járd körül a témát!
Mit is jelent ez?
Bárhol is készíted a fotókat, mindig van lehetőség arra hogy többfélét készíts!
Vegyük ezt a szál virágot most főtémának. Egy virágboltosnak, egy lakberendezőnek vagy akár egy tartalomkészítőnek is hasznos lehet. De természetesen behelyettesítheted más tárgyal is vagy ha úgy jobban tetszik, gondolhatod azt is, hogy egy portréfotózásnál alkalmazod majd.
Szóval adott egy főtéma, jelen esetben ez az Iringó. Adott egy tér, ahol fotózol, jelen esetben egy virágbolt.
Rengeted lehetőség kínálkozik arra, hogy milyen közegben, milyen háttér előtt fotózhatod le.
Viszont nem minden előtt mutat jól, nem lehet bárhol kellően kiemelni.
Több mindenre kell figyelni.
Az egyik ilyen a mélységélesség megválasztása. Ezek a fotók makró objektívvel készültek, kis mélységélesség választással.
A kis mélységélességre azért volt szükség, mert aránylag közel voltak egymáshoz a tárgyak és így lehetett csak kellően elmosni a hátteret.
Hátránya, hogy a főtémádnak is csak egy bizonyos része lesz éles. Ebben az esetben ez nem zavaró, talán még érdekesebbé is teszi a fotót.
Fényképezni fénnyel leht, ahogy a nevében is benne van!
A másik amire figyelni kell, a fények. Választhatsz olyan nézőpontot, ahol a főtémádra esik a legtöbb fény. Ilyenkor két lehetőséged van. Vagy a záridőt csökkented (nagyobb szám) vagy a mélységélességet emeled. Én a záridővel szoktam variálni, hiszen a mélységélesség befolyásolja a háttér elmosottságát is.
Így kaphatsz akár egy nagyon sötét hátterert is(persze ilyenkor a háttérnek is egy sötétebb alap kell), amivel látványosan tudod kiemelni a főtémád. Ezek a fótók mindig több figyelmet kapnak, érdemes néha ezt a megoldást választani.
Játsz a fényekkel, színekkel!
Fotózhatod ellenfényben is. Viszont ilyenkor, hogy ne csak egy sziluettet kapj a virágról, vissza kell deríteni a fényt a virágra.
A fényekkel lehet játszani úgy is, hogy a háttérben visszacsillanó fények vannak. Jelen esetben egy égősor.
Játszhatsz a színekkel is. Milyen színek vannak a háttérben. Arra figyelj, hogy ne vonja el a figyelmet a főtámáról. Ne legyen feltünőbb (ez általában a piros szín vagy egy élénkebb szín). A színeknek is nagy szerep jut. Ha túl élénkek, akkor szintén nehéz kiemelni a főtémát. Ezért jó választás lehet egy homogénebb, finomabb háttér.
Ha pedig kimondottan egy hanulatot szeretnél érzékeltetni, mint pl karácsony, akkor egy égősor a háttérben, kis mélységélességgel fotózva, igazán fel tudja dobni a fotó hangulatát.
Fontos, hogy mi előtt fotózod. Ha a hátteredben minták köszönnek vissza, az szintén el tudja vinni a főtémáról a figyelmet. Ha hátteredben piros van, az a lehető legrosszabb választás, hiszen a piros viszi a szemet, szintén nem a főtéma lesz a fókuszban. Az is rossz választás, ha a háttér túl megosztó. Egyik része túl világos, a másik túl sötét. Ez sem mutat jól a fotókon.
Járd körül a témát!
Van még egy fontos dolog, mégpedig az, hogy milyen szögből fotózol. Minden témának meg van a klasszikus beállítása, amit és ahonnan szinte mindenki fotózza. Néha érdemes ettől eltérni, hogy érdekesbben kommunikálj. Itt is érvényes, hogy járd körül a témát. Tehát ne csak a háttérre figyelj, hanem a témád perspektívájára is. Fotózd le felülről vagy éppen alulról. Majd a végeredmény eldönti, hogy melyik mutat a fotn jobban. Viszont itt is figyelj arra, hogy mi kerül a háttérbe.
Ha még többet szeretnél tudni a fotózásról, még mélyebben el szeretnél merülni benne, akkor nézz át a webshopba, sokféle tudásanyag közül tudsz választani.
A lényeg, hogy járd mindig körül a témát, keress új nézőpontokat, de mindig nagyon figyelj a háttérre is!