Nem győzöm mantrázni, ha nincs róla fotód, olyan, mintha meg sem történt volna. Ez hatványozottan igaz az olyanokra, akik személyes márkát építenek. Mint pl. itt most ezeken a fotókon Kriszta.
Családi Krisztina festőművész
Bemutatom Nektek Családi Krisztinát, a festőművészt! Követtem mindenhova, még az óvodába is a kislányáért. Közben beszélgettünk, fotóztam. Fotóztam az alkotó embert.
Krisztával eltöltöttem egy számára átlagos napot. Sok-sok fotó készült, sokáig „megél” belőle. Az egyik legjobban „dokumentálható” terület az „én márka”. Nem is hinnétek, mennyi mindent bele lehet csempészni. Mivel itt ismeretséget építesz, nem lehetsz zárkózott. Meg kell mutatnod magad. Nem csak az alkotásaidat, hanem az alkotó embert is. Kicsit engedni kell, hogy bepillantsanak a kulisszák mögé is. Mi emberek, kíváncsiak vagyunk. Főleg az olyan dolgokra, amivel nem találkozunk nap, mint nap.
Tényleg csak a fantázia szab határ a bemutatkozási lehetőségeknek. És természetesen nem kell mindenről, mindenhova profi fotó. Az instára, facéra mehetnek a telefonos fotók, de a weboldaladra a profi, igényes bemutatkozás szükséges. A weboldalad az, ahol eladod a terméked, eladod a szolgáltatásod. Ott néz utána alaposabban az érdeklődöd a márkádnak.
Összegezve:
Ma már mindenki online van. A telefonokkal kapcsolódunk először a netre. Ott keresgélünk vagy éppen bukkannak elénk a dolgok. Innen megy tovább, ha komolyabban érdekli a terméked, szolgáltatásod, a weboldalra. Na az legyen profi!
Természetesen ezt mind személyre szabottan, fotókkal téve érdekessé.
Te is építesz „én márkát”? Akkor hajrá, beszéljük meg, hogyan tudod meg mutatni magad! Mondjál igent egy új, fűszerezett lehetőségre!
Pár tipp, miről is szólhat egy-egy bejegyzés, blog, egy alkotó emberről.
- új technika alkalmazása
- kiállítás megnyitás
- egy részlet az alkotás folyamatából
- egy elismerés átvétele
- alkotói válságról
- inspirációról
- utolsó simításokról
- anyag beszerzésről
- tervezésről
- a vevőidről
- hitvallásodról
- vásárlás folyamatáról
- ha írnak Rólad
- kedvenc múzsádról
- mentorodról…Természetesen ezt mind személyre szabottan, fotókkal téve érdekessé.Te is építesz „én márkát”? Akkor hajrá, beszéljük meg, hogyan tudod meg mutatni magad!